Minden év április 21-e a Bölcsődék Napja, melyet idén is ünnepeltünk Budaörsön – hálával és szeretettel köszöntöttük mindazokat, akik nap mint nap a legapróbb budaörsiekért dolgoznak.
181 éve, 1844-ben nyílt meg a világ első bölcsődéje Franciaországban, hazánkban pedig 1852-ben – azóta is a legkisebbek biztonságát, fejlődését és örömét szolgálják ezek az intézmények.
Ma Budaörsön 96 fantasztikus kolléga – gondozók, dajkák, vezetők, konyhás és technikai dolgozók – gondoskodnak szeretettel és szakértelemmel a gyermekeinkről. Azokról a csillogó szemű, felfedezni vágyó gyerekekről, akikből holnap Budaörs felnőtt közössége lesz.
Hálás vagyok azért, hogy egy ilyen fantasztikus csapatban dolgozhatok.
Ahogy Wittinghoff Tamás polgármester úr is mondta: Budaörsön nemcsak gyermeknek, hanem szülőnek is jó lenni. Milyen igaz! Köszönjük Polgármester Úrnak a megható, elismerő szavakat – különösen jól esik, hogy közösen ünnepelhettük a bölcsődei dolgozókat.
Külön szeretnénk kiemelni és megköszönni nyugdíjba vonuló kolléganőnk, Árki Tünde 40 éven át tartó elhivatott munkáját. Hálás szívvel kívánunk számára jó pihenést, boldog nyugdíjas éveket!
Sajnálattal adtuk hírül, hogy Németh Ildikó, korábbi intézményvezetőnk nem tudott jelen lenni – aki 2016 óta volt elhivatott vezetője intézményeinknek és aki közel 50 évig szolgálta munkájával a kisgyermekes családokat.
Bízunk benne, hogy egészsége is engedi, hogy szerető családja körében élvezhesse a megérdemelt nyugdíjas éveket.
Végül, de nem utolsósorban köszönet Budaörs Város Önkormányzatának, a Képviselő-testület tagjainak, a Polgármester Úrnak, Alpolgármester Úrnak, valamint a Szociális Iroda vezető asszonyának – a támogatásért, odafigyelésért, és azért, hogy intézményeink – köztük a bölcsődék is – kiemelt figyelmet kapnak.
Köszönjük, hogy nap mint nap a legkisebbekkel és értük dolgoznak!
Murányi Ilona Zsuzsa
Intézményvezető